- Mercédesz, - mondta halkan.- mindent elmagyarázok..de nem most! Nemsokára ott vagyok Marcival Budapesten és ígérem mindent megbeszélünk.- Még most sem fogtam fel hogy kivel beszélek de azt amit mondott még inkább nem. Csak hallgattam hangját amit annyira rég hallottam már és azóta sem változott semmit..még telefonon keresztül is mély.- Ja! És apáék azért nem jönnek mert sajnos dolgoznak. Naa! De sietünk!- Sajnálkozóan kezdte mondatát majd vidáman fejezte be. Letette a telefont de én ezt nem tudtam megtenni. Tudtam hogy már rég kinyomott mégis hosszú percekig álltam magam elé bámulva kezemben a készülékkel, csak azon töprengve hogy miért hívott fel..vagy inkább miért pont most hívott? Már nagyjából három szülinapomat nélküle töltöttem és a három év alatt egyszer sem hívott fel, semmit sem tudtam róla évekig azon kívül hogy Londonban volt. Talán még egy pletyka terjengett itt róla, de arról sohasem beszélek senkivel mert biztosra tudom hogy Dávid van annyira művelt és normális hogy nem próbál betörni egy mindennel felszerelt nagy luxus házba. Ennyi esze neki is van, nem egy hülye gyerek.
Feleszméltem és letettem a kezemből a telefont vissza az ágyra. Próbáltam Dávidról elterelni a gondolataimat minden másra még Bencére is, de nem ment. Felkavaró érzés az, amikor három év után felhív és bejelenti hogy épp Pestre tart...meglátogat.
Kár hogy egy perce letettem a telefont és már újra csörög jobb lett volna ha le se teszem. Érte nyúltam és megnéztem a kijelzőre írt nevet, persze egyből mosoly kúszott a számra és azonnal megnyomtam a zöld gombot.
- Szia!- Szóltam bele boldogan.
- Szia!! Ne haragudj hogy reggel egy szó nélkül otthon hagytalak csak van egy kis elintézni valóm..vagyis volt.
- Bence tudom!- Mosolyogtam, nem tudom miért de ő ezt nem láthatta.- Soká jössz?
- Nem..Sietek. Szia!
- Hali!- s letettem a telefont.
Nem tudom hogy milyen elintézni valója lehetett, de igazából nem is nagyon érdekel mert a saját magánügye. Az elmúlt két hétben meggyőződtem arról hogy szeret, bár nem tudom miért mert én nem látok magamon semmi olyat amit szeretni lehet. Mióta elmondtam neki az én féltve őrzött titkomat, egészen másképp viselkedik. Látom rajta hogy sok helyzetben visszafogja magát és nem érint meg olyan helyeken amelyből azt tudnám lekövetkeztetni hogy tovább akar lépni. Megértette hogy még nem állok rá készen akármennyire is vágyik már rá, tudja hogy valamiért még bennem van az a bizonyos félelem ami szerintem minden lányba megvan. Jól esett az a mondata amikor azt mondta hogy emlékezetessé fogja tenni mert ez is olyan törődő volt tőle.
Hallottam hogy a bejárati ajtó csapódik. Kezemben a telefonnal lesiettem az emeletről. A folyosóig futottam mikor megpillantottam magam előtt Bencét. Valami cuccot tett le a polcra, amikor megfordult azonnal a nyakába ugrottam mire ő mosolyogva emelt fel én pedig automatikusan dereka köré fontam lábaim.
- Mi ez a boldogság? - Kérdezte miközben elindult velem a nappaliba. Kezeimet sem hagytam szabadon lógni, nyaka köré fontam.
- Ööm..- Estem gondolkodásba. Igazából még én sem tudtam. Csak boldog voltam. Bence letett a kanapéra és mellém ült. Mosolyogva nézett végig rajtam a szemei csillogtak mintha gyémántok lennének.
- Miért tettél le? - Kérdeztem mire felnevetett és mutatta hogy üljek az ölébe. - Nem! Tegyél bele!- Makacskodtam. Nagyon nehéz volt visszafognom a kacagást úgy hogy ő is nevet. Kérésemre eleget tett, egy hirtelen mozdulattal magára hozott. - Na, így...itt kényelmes.
Aranyosan mosolygott rám az arca olyan boldog volt. Ilyenkor úgy szeretem. Bence olyan mint a hold, mindkettőnek két oldala van, de mégis csak az egyiket láthatom egyszerre. Most épp a jó oldalát láttam.
- Olyan...megnyugtató hogy az ölemben ülsz.- Vigyorgott miközben fülem mögé igazította hajam.- Szeretem azt a tudatot hogy az enyém vagy...mert...
- Mert?- Talán befejezte volna mondatát, de én gyorsabb voltam és közbe szóltam.
- Szeretlek!- Mondata nem volt meglepetés számomra mégis jól esett. Az ő szájából egészen más ezt hallani. Melegség járja át ilyenkor az egész testem és azok a híres, neves pillangók is megjelennek a hasamban. Nem bírtam tovább. Úgy éreztem nem érnék semmit egy "én is"-el sokkal többet mutat meg az, ha megcsókolom. Egy kisebb csókot terveztem, de egy hosszadalmas csókcsata lett belőle. Karjaimat újra nyaka köré fontam ő pedig fogta az arcomat mint valami védő pajzs ami azt jelképezi hogy csak az övé és senki másé nem lehetek csak ő és senki más nem érinthet meg. A nyakamhoz hajolt és rápuszilt. Mióta már lassan két hete nem szívta meg. Talán boldognak kellene lennem mert észben tartja amire kértem..pedig nem erre kértem.
- Szívd meg!- Súgtam fülébe. Nem tudom miért nem mondtam hangosabban, hisz az egész ház üres mert a fiúk reggel felszívódtak.
Hamar éreztem ajkait nyakamon ahogy kérésemre eleget tesznek és erősen beleszív. Éreztem ahogyan egy kis vér ered onnan. Halkan felszisszentem tettére, mire ő elmosolyodott és föl nézett rám.
- Boldog születés napot! - Mosolyogta, miközben egyik kezét combomra helyezte és végig simított rajta.- Az ajándékod a folyóson van!
- Nem igaz!- Túrtam rövid hajába és vállára hajoltam.- Az ajándékom itt van előttem.- Nem tudom hogy tudtam kimondani neki ezt a mondatot, de megnyugtatott hogy elvigyorodott. Keze táncot járt a combomon ami furcsa módon nem keltett bennem rossz érzéseket vagy félelmeket..inkább olyan megnyugtató érzéssel töltött el.
A csengő zavarta meg édes kis beszélgetésünket. Nagyot sóhajtott még én csak mosolyogtam mert csak az jutott eszembe hogy lehet a Dávidék azok. Kezeimmel végig simítottam Benny arcát és nyomtam rá egy puszit majd felálltam kényelmes öléből. Megálltam előtte arra várva hogy ő is felálljon. Értetlenül nézett rám, nem értette hogy mire várok.
- Oooh..hagyjuk!- Legyintettem vigyorral képemen és elindultam az ajtó felé. Izgatott voltam, talán ennyire még sohasem vártam senkit. Mégis csak a három éve nem látott tesómról van szó. Vagy inkább a klónomról, mert ő olyan mint én. Mármint nem kinézetre hanem belsőre..mindig megértett engem.
Épp kiakartam nyitni a sötét barna faajtót mikor a zsebemben lévő telefon rezegni kezdett. Kivettem a zsebemből és megnéztem az SMS-t amit kaptam.
"Előtted állunk! Nyisd ki az ajtót! - Marci.Visszadugtam zsebembe a telefont és egy gyors mozdulattal ajtót nyitottam. A szőke tinédzser fiút láttam csak magam előtt. Kezében valami ajándék csomag volt, de még az sem kötött le.
- Hol van Dávid? - Néztem jobbra balra, de sehol sem láttam a keresett személyt.
.jpg)