30. fejezet

Nagy Mercédesz

Remegve léptem fel a buszra. Bármennyire is vágytam arra, hogy itt maradjak, nem lehetett. Ennyi! Kész ! Vége! Benny a múlt, én meg a jövőben vagyok. Azt hiszem. Próbálom elvetni azt a gondolatot, hogy előremegyek a sofőrhöz, és megkérem, hogy állítsa meg meg a buszt, és fussak oda vissza hozzá.. de nem lehet. Nem lehet, mert a tudatalattim nem enged. Jobb lesz neked nélküle! Majd meglátod! Tudatalattim ezzel biztat, és talán igaza van. Mi lett volna akkor, hogy ha mellette maradok?  És ha az a Valéria bántja, vagy nem is tudom... Nem,még belegondolni sem szabad!  Ő boldog lehet, azzal a ... valamivel, én meg majd gyötrődöm lent Győrben. Szuper tervek, és megvalósítani is egyszerű.
A busz hirtelen megállt.
- Győri állomás. -jelenti be a mikrofonba, én pedig elképedve néztem magam elé, s kiszálltam a buszból.
Ilyen hamar? Mondjuk, ha azt vesszük mennyit gondolkodtam..
Egy kis vékonyka hangot hallottam meg a hátam mögül, s amikor megfordultam egy kis
srác ugrott a nyakamba. Össze vissza ölelgetett, s puszilt, annyira jó érzés volt.
- Merci néni! - visította a fülembe, amitől a hideg is kirázott, de jól esett.
- Szia Isti. Anyukád? - kérdeztem, bár nem kellett volna.
Anna elállta a napot, így Istit az ölembe vettem, aki a vállamra hajtotta kis fejét. Anna mosolyogva nézett ránk, majd átölelt, már amennyire csak tudott. Anna az unokatesóm. Mindig is nővéremként tekintettem rá, neki mondtam el mindent, ami nyomta a mellkasom. Olyan volt, mintha anyám lenne, sokszor törődött velem, talán neki köszönhetem azt, hogy befejeztem a sulit.
- Olyan jó téged boldognak látni! - mosolygott. Azt hiszem elfelejtettem mesélni neki az elműlt heteket. Na de most , majd mindent bepótolunk.
- Majd este. -jeleztem neki ezzel azt, hogy A látszat néha csal. 
Leraktam a két és fél éves Istit, majd megragadva a csomagom ,elindultunk Anna autója felé. Beraktam mindent a csomagtartóba, majd beültem előre. Anna ült mellém, Isti pedig hátul ült le. Az autóban épp a City rádió szólt, ahol a studióba négy srác érkezett, nekem legnagyobb örömömre. Több kérdés is elhangzott, amiket figyelmen kívül hagytam. Arcomon látszódhatott a szenvedés, és már könnyek is gyűltek a szemeimbe. Miért vagyok ennyire érzelmes? Ez nem én vagyok.. Mi van velem?
- És srácok, hogy álltok a szerelemmel? Majdnem mindenki boldog párkapcsolatban él, viszont Benny, rólad nem tudni semmit. Veled mi van ? - a studiós hangja belemászott a fülembe, és majd megőrültem.
-  Hát az én kapcsolatom bonyolult. -  Benny hangja halk, meggyötört, és éreztem , hogy minden szót nehezen ejt ki. Mellkasom összeszorult, és egy nagyon kicsin múlt, hogy el ne bőgjem magam.
- Ezt úgy érted, hogy jelen is közeli kapcsolatban állsz valakivel? 
 - Közelinek sajnos már nem mondható, ugyanis ... - itt már elegem volt.
A rádiót nagy dühösen kinyomtam. Anna tekintete rajtam volt, nem tudtam mit mondani.
- Nem akarom ezt hallgatni. Unalmas. - improvizáltam. Még hogy unalmas? Mercédesz  te sem gondolod komolyan? 

Az autó megállt, majd mindhárman kiszálltunk. A csomagtartóból kivettem a cuccaimat, majd felvittem a lépcsőn. Anna a kulccsal bajlódott, én pedig türelmesen vártam.  Miután kinyitotta az ajtót, beljebb tessékelt.
- Isti, mutasd meg Merci néninek a szobáját.
Istinek ennyi  sem kellett, megfogta a kezem, s felfelé kezdett húzni az emeletre. Még időben megfogtam a bőröndöm , így azt is húztam magam után. A lépcsősor kicsit hosszú volt, de sikeresen kibírtam, hogy el ne essek. Az újdonsúlt szobám elé érve megtorpantam. Isti kicsi keze az én ujjaimra tapadtak, s szorítani kezdték. Vajon akarom én ezt? Egy határozott lépéssel bementünk a szobába. Lila falak, valamint fekete bútorok. Csodaszép volt. Azt hiszem, Anna túlságosan is ismer. Bőröndömet ledobtam az egyik sarokra, majd elengedve magam beleestem az ágyba.  Isti felült mellém, majd ráhajtotta fejét a mellkasomra.
- Olyan ló, hogy itt vagy! - motyogta, majd hüvelyk ujját a szájába nyomta.
Fejen pusziltam, majd a mennyezetre meredtem. Sosem gondoltam volna, hogy ide jutok.
Pár hete még Benny mellett feküdtem, s azt kívántam, hogy az a pillanat örökké tartson. Erre fel, most itt vagyok Benny-től messze, egy győri házban, azt hiszem új életet kezdve. Félek. Nem akartam elvesziíteni, erre fel néhány órája megtettem. Elutasítottam, pedig ő akarta, hogy maradjak. Néha nem értem saját magamat. Talán így lesz a legjobb. Nélküle. Egyedül...
- Vacsora! - Anna hangja zökkentett ki a nagy gondolkodásból.
Felpróbáltam állni, viszont Isti a mellkasomon aludt. Annyira édes volt, és nem volt szívem felébreszteni. Fejét levettem mellkasomról, majd egy takarval betakartam a hátát, hogy ne fázzon. Halkan csuktam be az ajtót, hogy még véletlenül se keljen fel, majd lementem. Anna a konyhában sürgött - forgott, s mikor meglátta, hogy egyedül jöttem le, kérdőn nézett rám.
- Elaludt. -mosolyogtam, majd helyet foglaltam.
- Oké. Szóval, vacsora után, tudod hogy vallatóra mész. - vonta fel szemöldökét, majd elém rakta a vacsorát. Szalmakrumpli... Néha örülök, hogy az unokatesóm.. Jól főz, és általában én vagyok a tesztalany. Ez esetben sütött, és nagyon jól néz ki...
- Anna, el nem felejtem. - nevettem fel, majd hozzáfogtam  a vacsorám elfogyasztásához.
Leültünk a nappaliban lévő kanapéra, s beraktuk a Levelek , Júliától  című filmet, majd elkezdtem mesélni Annának. A táncpróbától egészen a ma délelőtt történt dolgokig. Arca döbbent volt, s meglepődött.
- Nos, Merci, ez a srác fülig szerelmes beléd. És ezt te is tudod. És te is szereted. Sőt, ezt is tudod. Látszik azon, ahogy mesélsz róla, és ahogy felcsillan a szemed  ahányszor csak kiejttük azt a nevet, hogy Benny. Csak, néha jobb szenvedni, mint boldogan élni. Tudom, bolt már ilyenhez részem. De ne csüggedj. Jön majd egy olyan gyerek, aki tényleg szeret, és nem dob el, valami cafka miatt. Még ha fenyegetik is. Vagyis, tudom, hogy hha e jól értelmeztem-e az elmondottakat. De mindegy is. Szeretném, hogy ha új életet kezdenél, boldogan!

A következő két hét zsúfolt volt. Belejöttem a munkába, és sokkal jobban összehaverkodtam Anna tesójával, azaz az unokatesómmal Botival. Nagyon jóba lettem vele, ami azt illeti. Sok időt töltök vele, ami azt illeti, olyan nekem mint Krisztián. Vagyis hasonló. Már magam sem tudom, hogy mi hogy vagyunk K.-val. Annyit tudok, hogy olyan Botival a kapcsolatom, mint K.-val régen. Sokat ölelget, puszilgat, ami félreérthető is lehet, de nem izgat. Örülök, hogy ilyen jó rokonaim vannak. Ma elmentünk a parkba Istivel és Botival. Sokat hülyültünk, és olyan jó érzés volt a kis sráccal játszani.. Fogalmam nincs, de új érzelmek törtek fel bennem, ami furcsa módon jólesnek. Még magam sem tudom, mi ez az érzés, de remélem hamarosan kiderül...

Vavra Bence
Két hete, Két hete vagyok "másnapos" . A srácok tanakodnak, hogy vajon mi bajom lehet, de sehogy sem jönnek rá. Nem bírom! Egyszerűen nem bírom nélküle. Megöl az ideg, ha arra gondolok, hogy más karjában alszik, vagy ha csupán más hozzáér.
Elég volt! Le kell mennem hozzá! Nem érdekel ki mit mond. De nem mehetek egyedül. Olivér. Fogalmam sincs, hogy miért de azt hiszem , hogy Olivér el tudna vinni, és tudom, hogy tudna segíteni nekem, ha valami történne. Leállítana, vagy ehhez hasonló.
- Hé Oli, - nyitottam be a szobájába. Épp tévézett. - Utazunk!
- Hova? -szemei elkerekedtek.
- Győrbe. -hangom határozott volt.
- Minek?
- Majd meglátod. Ne kérdezősködj, mert unom a sok kérdéseket. Gyere.

Hamar Győrbe értünk. Nos , itt vagyok Győrben, és fogalmam sincs ,  hogy hol keressük. Bence, te észlény. Az autóval leparkoltunk egy park mellé, ahova bementünk. Napszemüveg volt rajtunk, és egy fullcap. Remélhetőleg senki sem ismer meg.
Már a park felénél lehettünk, amikor ismerős hangokat hallottam. Egyből megismertem a hang tulajdonosát, így meglapultam az egyik bokornál. A bozót másik felén egy füves rét volt, ahol Merci, egy srác, valamint egy  három év körüli kis srác játszott. Boldog volt.
- Vigyázat! - ordítja el az idősebbik srác, majd egy vízi  puskával priccolni kezdte Mercit és a kisfiút.
- Ne, Boti, kérlek! Megadom magam! -röhögött. Boti ekkor ráugrott, majd csikizni kezdte.
Kezem automatikusan ökölbe szorult. Boldog.. Nélkülem... Élhetek én ezután?

29.Fejezet

                                                          Nagy Mercédesz 

     Egy hónap telt el azóta, hogy munkába álltam. Nagyon büszke vagyok magamra, mivel szereztem annyi pénzt, hogy egy új albérletbe költözzek..Szerencsére a munka sem olyan megterhelő, szeretem is csinálni hisz annyi a dolgom, hogy kiszolgáljam a vendégeket. 

  A ház amelyikbe befogok költözni, egy hatalmas hely. Egyszer láttam még - természetesen belülről, kívülről sokkal többször- és valami szenzációs! Nyolc szoba van benne, ami azt jelenti, hogy ha én is beköltözök kapok egyet így marad két üres szoba. Az alábbi ötben lakók vannak, kik velem egykorúak és furcsa mód..kedvelem őket. 

- Mercédesz..Bence azt szeretné, hogy..- hallottam meg magam mögött Krisztián hangját. Néhány napja nála és Anitánál alszok, mert barátnőm elutazott..Nyaral, a kis szerencsés. 

- Nem, nem és nem!- fordultam felé, abba hagytam a bőröndbe pakolást.- Nem érdekel mit szeretne, mire vágyik, hol van, mit csinál..Befejeztem vele, nekem nincsen rá szükségem, felejtsen el ő is! Nincs miért vele legyek! Undorodom magamtól és tőle is, amiért úgy megfektetett, hogy részeg voltam..! Egy életre elfelejtem, ha még most nem is sikerült, majd menni fog és együtt lehet azzal az idióta Valériával..- nem lettem nyugodtabb, hogy mondtam néhány be nem teljesített dolgot.Rossz volt belegondolni, hogy az a fiú akit szeretek és még mindig mindent odaadnék érte, kiért mindent félre dobnék..Az egy elmebeteg nővel legyen..De Bence a múlté én pedig új életbe kezdtem. A házamat ott hagytam neki, nem költözök oda vissza azt pedig a srácok nem érdemlik meg, hogy az utcára lökjem őket..Így nem kell Bencével találkoznom, csak annyit amennyit a próbákon leszek..Az meg édes kevés. 

- Oké Mercédesz..Csak..- nem hagytam, hogy folytassa..

- Nincs semmi "csak"! Nem érdekel már! - cipzároztam be a bőröndöt.- Gyertek, öleljetek meg és én megyek is!- nyújtottam karom Anita felé, ki átölelt és a fülembe súgta: "Látogass meg mindig" csak bólintottam neki és Krisztiánhoz léptem, ki a szemeimbe nézett majd erősen magához ölelt..Ez még jobban esett, mint az Anita ölelése..Puha, nagy tenyerével hátam simogatta és egy nagy levegő vétel után megszólalt.

- Nagyon vigyázz magadra, Mercédesz. Mi mindig is szeretni fogunk, soha érted, soha!- tolt el kicsit magától, hogy szemeimbe nézhessen, Anita pedig intett, hogy ő bemegy a munka helyére dolgozni..Visszaintettem. - Ne csinálj semmi hülyeséget..- tekintete fürkészte az enyémet, karjai megnyugtatóan öleltek..Még szemeiben gyönyörködtem ő ajkait az enyémeknek nyomta, oly gyengéden és figyelmesen, hogy majd nem összeestem tettére. Nem gondoltam semmi rosszra, csak visszacsókoltam és hagytam a csábításnak. Engedtem, hogy tenyerét levezesse egy pillanatra a fenekemre...Hosszan csókolt, ami nagyon jól esett, az önuralmam elvesztettem, de szerencsére időben észhez tértem..Az isten szerelmére Mercédesz! Ő a legjobb barátod, a kísértés túl nagy..
 - Krisztián..- sóhajtottam míg elhúzódtam tőle, nem érintettem meg őt, viszont ő még mindig derekam fogta.- Ezt nem lehet..Ez volt az első és utolsó ilyen tetted, oké?- próbáltam finom lenni. Mégis csak egy nagyon jó barátomról van szó. Krisztián fájdalommal a szemébe figyelt ahogyan magyarázok. Látszott szemeiről, hogy megbánta: Mert én nem engedem. Szomorú: Mert ő akarta.
- De..- próbált megszólalni, de elsőnek nem ment neki a fájdalom miatt.- Én szeretlek..Érted? Amióta barátok vagyunk..Anitának sose mondtam, mert nem akartam megbántani őt, de ez az érzés csak erősödött bennem és most jött ki ennyi év után..- egy szuszra elmondta az egészet. Döbbentő volt ez a dolog, sosem gondoltam volna.
- Nem..! Szeresd csak az Anitát, én a barátod vagyok..- ebben még én sem voltam biztos..Lehet, hogy én is többet érzek? Nem, nem lehet..
- Mercédesz, én nem tudom őt úgy szeretni, mint téged.- közelebb húzott magához, kicsit fel kellett emelnem a fejem, hogy szemeibe nézhessek..Krisztián magas..- Nekem te vagy a mindenem..Nem akarom, hogy Győrbe menj..Azt akarom, hogy élj velem..A közelemben..Rossz volt még Londonban voltam, nélküled! Minden este veled álmodtam, számtalanszor eszembe jutottál.- fura volt és megható.- Teljes szívemből szeretlek..Érted? Szeretlek!!- könnyek gyűltek szemeiben, nem bírtam így ránézni..
- Én is szeretlek..- ez hiba volt.- De, mint egy barátot..- javítottam ki hibám.- Azt hiszem..én megyek.- megfordultam majd a bőröndöt magam után húzva, elindultam. Éreztem, hogy Krisztián engem figyel..Még mindig. Az ajtóban megálltam, de nem fordultam felé. Azon gondolkodtam, Győrben új életet kezdek és itt Pesten mindenki boldog lesz nélkülem: Krisztián Anitával, a nyápic lányok a tánc csoportból és..Bence is.
- Sajnálom..- ez volt az utolsó szavam és kiléptem az ajtón..
 

                                                           Vavra Bence 

 Tudtam, hogy Mercédesz a negyed négyes busszal fog elindulni, azt is tudtam, hogy mit mondott reggel Anitának..Viszont azaz igazság, hogy nem hiszek neki. Tudom, hogy szeret..Amikor részeg volt igazat mondott, sosem felejtem el azokat a szavakat..Soha! 

  Gyalog a busz megállóba indultam, nagyon sok mindenen gondolkodtam míg sétáltam..Mit fogok neki mondani? Hogy bírjam maradásra? Ez a két kérdés majd megőrjített, sokszor beszéltem már vele ilyesmiről, de ez most sokkal keményebb volt..Itt fog eldűlni, marad e vagy sem..

   A szívem egyre hevesebben kezdett verni, mikor megpillantottam őt. Állt, a bőröndöt maga mellé állította és nyomkodta az okos telefonját. A hajába néha-néha belekapott a szél..Olyan csodálatosan nézett ki. Egy lila "I love you"-s pólót viselt és egy fekete rövidnadrágot..Így nyár elején már nem viselt sapkát.

- Mercédesz..- álltam mögé, mire megfordult. Szemei csillogtak én pedig kis híján sokkot kaptam.- Szeretlek téged nagyon, ne menj el..Nem hagyhatsz itt mindent, szükségem van rád..- mondtam a már jól betanult szövegem...Másnak nyálas, nekem viszont szívből szólóak..Mozdulatlanul állt előttem, mint aki megdermedt..Talán a látványtól, hisz sokáig nem kerestem..Vagyis kerestem, csak ő mindig visszautasított én pedig beleuntam, de az emlékes gyötört és a hiányát erősen éreztem..Ezt ő úgyse értené meg.
- Bence..- köszörülte meg hangját.- Minek..- nem hagytam, hogy befejezze.
-Minek jöttem?- bólintott könnyes szemekkel.- Szeretlek, Ne menj el! Nélküled minden más lesz..Szeretlek Mercédesz..Érted?- húztam magamhoz.- Te vagy az én mindenem!
   Mercédesz sírni kezdett..A szívem majd megszakadt, viszont boldogabb voltam mikor átölelt és megcsókolt. Már úgy hiányoztak puha ajkai, melyek most szárazak voltak..Egy pillanatra elvált ajkaimtól, a szemembe nézett majd újra megcsókolt..Ő az, kit idáig a sok rajongó mellett hiányoltam..
- Elmész?- néztem íriszeibe.
- Nem..
- Köszönöm..- suttogtam nyakába mire elmosolyodott majd elhúzódott tőlem majd a bőröndéért nyúlt..Kétségek közé kerültem..
- Nem maradok itt..Mennem kell..Győrben új életet kezdek, új munka hely, új környezet..Nélküled, Krisztián nélkül és az összes itteni nélkül..Lakjátok a házat a skacokkal..Üzenem nekik, hogy majd hívjanak..- s erre jött a busz mire felszállt és elment..Szomorúság tükröződött szemeiben..Elveszítettem őt, kire a legnagyobb szükségem van..Így nincs miért élnem..Kiért? Mercédesz elment, nincs tovább..Én pedig..Úgy érzem ideje meghalnom..Föld alá feküdnöm, mindenkitől távol, nyugalomban..