30. fejezet

Nagy Mercédesz

Remegve léptem fel a buszra. Bármennyire is vágytam arra, hogy itt maradjak, nem lehetett. Ennyi! Kész ! Vége! Benny a múlt, én meg a jövőben vagyok. Azt hiszem. Próbálom elvetni azt a gondolatot, hogy előremegyek a sofőrhöz, és megkérem, hogy állítsa meg meg a buszt, és fussak oda vissza hozzá.. de nem lehet. Nem lehet, mert a tudatalattim nem enged. Jobb lesz neked nélküle! Majd meglátod! Tudatalattim ezzel biztat, és talán igaza van. Mi lett volna akkor, hogy ha mellette maradok?  És ha az a Valéria bántja, vagy nem is tudom... Nem,még belegondolni sem szabad!  Ő boldog lehet, azzal a ... valamivel, én meg majd gyötrődöm lent Győrben. Szuper tervek, és megvalósítani is egyszerű.
A busz hirtelen megállt.
- Győri állomás. -jelenti be a mikrofonba, én pedig elképedve néztem magam elé, s kiszálltam a buszból.
Ilyen hamar? Mondjuk, ha azt vesszük mennyit gondolkodtam..
Egy kis vékonyka hangot hallottam meg a hátam mögül, s amikor megfordultam egy kis
srác ugrott a nyakamba. Össze vissza ölelgetett, s puszilt, annyira jó érzés volt.
- Merci néni! - visította a fülembe, amitől a hideg is kirázott, de jól esett.
- Szia Isti. Anyukád? - kérdeztem, bár nem kellett volna.
Anna elállta a napot, így Istit az ölembe vettem, aki a vállamra hajtotta kis fejét. Anna mosolyogva nézett ránk, majd átölelt, már amennyire csak tudott. Anna az unokatesóm. Mindig is nővéremként tekintettem rá, neki mondtam el mindent, ami nyomta a mellkasom. Olyan volt, mintha anyám lenne, sokszor törődött velem, talán neki köszönhetem azt, hogy befejeztem a sulit.
- Olyan jó téged boldognak látni! - mosolygott. Azt hiszem elfelejtettem mesélni neki az elműlt heteket. Na de most , majd mindent bepótolunk.
- Majd este. -jeleztem neki ezzel azt, hogy A látszat néha csal. 
Leraktam a két és fél éves Istit, majd megragadva a csomagom ,elindultunk Anna autója felé. Beraktam mindent a csomagtartóba, majd beültem előre. Anna ült mellém, Isti pedig hátul ült le. Az autóban épp a City rádió szólt, ahol a studióba négy srác érkezett, nekem legnagyobb örömömre. Több kérdés is elhangzott, amiket figyelmen kívül hagytam. Arcomon látszódhatott a szenvedés, és már könnyek is gyűltek a szemeimbe. Miért vagyok ennyire érzelmes? Ez nem én vagyok.. Mi van velem?
- És srácok, hogy álltok a szerelemmel? Majdnem mindenki boldog párkapcsolatban él, viszont Benny, rólad nem tudni semmit. Veled mi van ? - a studiós hangja belemászott a fülembe, és majd megőrültem.
-  Hát az én kapcsolatom bonyolult. -  Benny hangja halk, meggyötört, és éreztem , hogy minden szót nehezen ejt ki. Mellkasom összeszorult, és egy nagyon kicsin múlt, hogy el ne bőgjem magam.
- Ezt úgy érted, hogy jelen is közeli kapcsolatban állsz valakivel? 
 - Közelinek sajnos már nem mondható, ugyanis ... - itt már elegem volt.
A rádiót nagy dühösen kinyomtam. Anna tekintete rajtam volt, nem tudtam mit mondani.
- Nem akarom ezt hallgatni. Unalmas. - improvizáltam. Még hogy unalmas? Mercédesz  te sem gondolod komolyan? 

Az autó megállt, majd mindhárman kiszálltunk. A csomagtartóból kivettem a cuccaimat, majd felvittem a lépcsőn. Anna a kulccsal bajlódott, én pedig türelmesen vártam.  Miután kinyitotta az ajtót, beljebb tessékelt.
- Isti, mutasd meg Merci néninek a szobáját.
Istinek ennyi  sem kellett, megfogta a kezem, s felfelé kezdett húzni az emeletre. Még időben megfogtam a bőröndöm , így azt is húztam magam után. A lépcsősor kicsit hosszú volt, de sikeresen kibírtam, hogy el ne essek. Az újdonsúlt szobám elé érve megtorpantam. Isti kicsi keze az én ujjaimra tapadtak, s szorítani kezdték. Vajon akarom én ezt? Egy határozott lépéssel bementünk a szobába. Lila falak, valamint fekete bútorok. Csodaszép volt. Azt hiszem, Anna túlságosan is ismer. Bőröndömet ledobtam az egyik sarokra, majd elengedve magam beleestem az ágyba.  Isti felült mellém, majd ráhajtotta fejét a mellkasomra.
- Olyan ló, hogy itt vagy! - motyogta, majd hüvelyk ujját a szájába nyomta.
Fejen pusziltam, majd a mennyezetre meredtem. Sosem gondoltam volna, hogy ide jutok.
Pár hete még Benny mellett feküdtem, s azt kívántam, hogy az a pillanat örökké tartson. Erre fel, most itt vagyok Benny-től messze, egy győri házban, azt hiszem új életet kezdve. Félek. Nem akartam elvesziíteni, erre fel néhány órája megtettem. Elutasítottam, pedig ő akarta, hogy maradjak. Néha nem értem saját magamat. Talán így lesz a legjobb. Nélküle. Egyedül...
- Vacsora! - Anna hangja zökkentett ki a nagy gondolkodásból.
Felpróbáltam állni, viszont Isti a mellkasomon aludt. Annyira édes volt, és nem volt szívem felébreszteni. Fejét levettem mellkasomról, majd egy takarval betakartam a hátát, hogy ne fázzon. Halkan csuktam be az ajtót, hogy még véletlenül se keljen fel, majd lementem. Anna a konyhában sürgött - forgott, s mikor meglátta, hogy egyedül jöttem le, kérdőn nézett rám.
- Elaludt. -mosolyogtam, majd helyet foglaltam.
- Oké. Szóval, vacsora után, tudod hogy vallatóra mész. - vonta fel szemöldökét, majd elém rakta a vacsorát. Szalmakrumpli... Néha örülök, hogy az unokatesóm.. Jól főz, és általában én vagyok a tesztalany. Ez esetben sütött, és nagyon jól néz ki...
- Anna, el nem felejtem. - nevettem fel, majd hozzáfogtam  a vacsorám elfogyasztásához.
Leültünk a nappaliban lévő kanapéra, s beraktuk a Levelek , Júliától  című filmet, majd elkezdtem mesélni Annának. A táncpróbától egészen a ma délelőtt történt dolgokig. Arca döbbent volt, s meglepődött.
- Nos, Merci, ez a srác fülig szerelmes beléd. És ezt te is tudod. És te is szereted. Sőt, ezt is tudod. Látszik azon, ahogy mesélsz róla, és ahogy felcsillan a szemed  ahányszor csak kiejttük azt a nevet, hogy Benny. Csak, néha jobb szenvedni, mint boldogan élni. Tudom, bolt már ilyenhez részem. De ne csüggedj. Jön majd egy olyan gyerek, aki tényleg szeret, és nem dob el, valami cafka miatt. Még ha fenyegetik is. Vagyis, tudom, hogy hha e jól értelmeztem-e az elmondottakat. De mindegy is. Szeretném, hogy ha új életet kezdenél, boldogan!

A következő két hét zsúfolt volt. Belejöttem a munkába, és sokkal jobban összehaverkodtam Anna tesójával, azaz az unokatesómmal Botival. Nagyon jóba lettem vele, ami azt illeti. Sok időt töltök vele, ami azt illeti, olyan nekem mint Krisztián. Vagyis hasonló. Már magam sem tudom, hogy mi hogy vagyunk K.-val. Annyit tudok, hogy olyan Botival a kapcsolatom, mint K.-val régen. Sokat ölelget, puszilgat, ami félreérthető is lehet, de nem izgat. Örülök, hogy ilyen jó rokonaim vannak. Ma elmentünk a parkba Istivel és Botival. Sokat hülyültünk, és olyan jó érzés volt a kis sráccal játszani.. Fogalmam nincs, de új érzelmek törtek fel bennem, ami furcsa módon jólesnek. Még magam sem tudom, mi ez az érzés, de remélem hamarosan kiderül...

Vavra Bence
Két hete, Két hete vagyok "másnapos" . A srácok tanakodnak, hogy vajon mi bajom lehet, de sehogy sem jönnek rá. Nem bírom! Egyszerűen nem bírom nélküle. Megöl az ideg, ha arra gondolok, hogy más karjában alszik, vagy ha csupán más hozzáér.
Elég volt! Le kell mennem hozzá! Nem érdekel ki mit mond. De nem mehetek egyedül. Olivér. Fogalmam sincs, hogy miért de azt hiszem , hogy Olivér el tudna vinni, és tudom, hogy tudna segíteni nekem, ha valami történne. Leállítana, vagy ehhez hasonló.
- Hé Oli, - nyitottam be a szobájába. Épp tévézett. - Utazunk!
- Hova? -szemei elkerekedtek.
- Győrbe. -hangom határozott volt.
- Minek?
- Majd meglátod. Ne kérdezősködj, mert unom a sok kérdéseket. Gyere.

Hamar Győrbe értünk. Nos , itt vagyok Győrben, és fogalmam sincs ,  hogy hol keressük. Bence, te észlény. Az autóval leparkoltunk egy park mellé, ahova bementünk. Napszemüveg volt rajtunk, és egy fullcap. Remélhetőleg senki sem ismer meg.
Már a park felénél lehettünk, amikor ismerős hangokat hallottam. Egyből megismertem a hang tulajdonosát, így meglapultam az egyik bokornál. A bozót másik felén egy füves rét volt, ahol Merci, egy srác, valamint egy  három év körüli kis srác játszott. Boldog volt.
- Vigyázat! - ordítja el az idősebbik srác, majd egy vízi  puskával priccolni kezdte Mercit és a kisfiút.
- Ne, Boti, kérlek! Megadom magam! -röhögött. Boti ekkor ráugrott, majd csikizni kezdte.
Kezem automatikusan ökölbe szorult. Boldog.. Nélkülem... Élhetek én ezután?