2014. április 5., szombat

19. Fejezet

      Sziasztok! Lehet kicsit unalmas egy részre sikeredett,
vagy nem olyan amilyennek elképzeltétek, de ha így van sajnálom.
most csak ennyi telt tőlem, így is elsőnek írtam ennyire perverz részt...hát igen, mert ebben a részben azt írom le... Na, de nem szaporítom tovább a szót! Jó olvasást!

                                              Nagy Mercédesz          

   Nem volt semmi féltségem, nem gondoltam semmire csak cselekedtem és hagytam neki hogy tegye amit már oly annyira szeretne. Kezemmel szokásosan nyakába karoltam hogy még közelebb tudhassam magamhoz, miközben ő két kezével támaszkodott felettem lábát pedig csípőm mellé felhúzta. Ajkaira tapadva csókolgattam, úgy mint ha most az egyszer tehettem volna meg vagy csak most utoljára. Egy lassabb mozdulattal elhajolt tőlem, és nyakamat kezdte kényeztetni. Kezemet végighúztam hátán mire ő beleszívott a nyakamba pont ugyan ott ahol reggel is. 
- Biztos szeretnéd?- tette fel újra a nagy kérdést, mely picikét már unalmas volt hiszen már mondtam neki hogy odaadom neki magam mégis megkérdezi, bár valahol jó érzéssel tölt el hogy gondol arra hogy lehet én most egy kicsit félek és nem akar erőszakos lenni velem.
- Igen..- nem lett valami meggyőző, nagyon nehezen tudtam megszólni mert még szája a nyakamat kényeztette addig jobb keze felfedező útra indult a combomon. Nem értem hogy  miért nem tartottam egy picit sem attól a fájdalomtól amit okozni fog nekem. Nyomott egy gyengéd puszit számra majd megpróbált lejjebb csúszni, de én fejétől fogva visszahúztam és ajkaira nyomtam az enyéimet. Heves csókcsatába kezdtünk, de most az elsőnek nem adtam neki bejutást a számba inkább játszadoztam a türelmével..nos, hát sikerült is oly annyira, hogy beleharapott alsó ajkamba és a combomon pihenő kezét végig húzta a hasamon majd újra lekalandozott vele és a belső combrészemet kezdte simogatni. Ezekre a tetteire mosoly kúszott a számra ami neki csak is jó lehetett mert azonnal átdugta nyelvét. Nem ellenkezdtem tovább vele, egyre szenvedélyesebb lett a csókunk úgy éreztem ez a legszebb pillanat az életemben és egyetlen lánynak nem adnám át ezt az érzést. Bence hirtelen elvált ajkaimtól mire már nem éreztem annyira mulatságosnak ezt a dolgot. Megijedtem hogy valamit rosszul csináltam vagy meggondolta magát és nem akarta tovább folytatni.
     Kezével feljebb húzta pólómat így csupasz hasamat is láthatta. Nem vagyok az a szégyenlős típus de most nem éreztem a legjobbnak hogy latja azt amit mások nem láthatnak soha vagy ha igen, akkor csak a strandon.
- Vedd le a pólót.- utasította miközben leszállt rólam és az éjjeli szekrény irányába ment. A fiókba kotorászott valami után, nem néztem tovább mit csinál csak tettem amit mondott és levettem magamról a barna pólót. Rám nézett majd elmosolyodva sétált vissza hozzám. Kezét vállamra simította aztán egyre lejjebb haladt vele és a melltartóm kapcsánál állt meg. Egy mozdulattal kikapcsolta aztán az ledobta az ágy mellé. - Így is csodás vagy!- Nyalta meg alsó ajkát. Kicsatolta nadrágövét és levette azt. Egy gyors mozdulattal a pólót is leaggatta magáról. Fel se tudtam dolgozni a dolgokat csak azt vettem észre hogy ülök az ágy tetején és bámulóm őt ahogyan ott áll előttem egy szál alsógatyában. 
    Megfogtam kezét és magamra húztam őt, nem voltam biztos tettemben de vágytam érintéseire amit nem sokkal később meg is kaptam. Kezét melleimre vezette, ami eléggé meglepett és zavarba hozott. Cékla piros arccal feküdtem alatta mint valami rakás szerencsétlenség, teljesen lefagytam pedig azt hittem hogy legalább most nem fogok semmit elrontani vagy bambulni. Kezeivel masszírozta az említett testrészem.  A zavar mellett volt valami nagyon furcsa érzésem is, amitől nem tudtam eléggé magamat tartani, fejemet hátradöntöttem és halk sóhajokat hallattam. A plafont bámultam, úgy mintha lenne rajta valami érdekesség. Bence kezei elhagyták Melleim most is vándorútra indultak de ezúttal a fehérneműm szélénél meg is álltak. Apró puszikat hintett a hasamra,  egy minimétert sem kihagyva. Meguntam hogy olyan vagyok mint egy szobor és csak pihentetem a kezem az ágyon, így hajába túrtam de ekkor az ő kezei is mozogni kezdtek. Bugyim szélébe akasztotta két ujját, kicsit felemelkedett hogy letudjam venni aztán visszaállt az eddigi 'póz'. Egy ártatlan pillanatban boxerére pillantottam, amiben már elég kevés hely volt. Átcikázott a fejemben egy gondolat amit úgy véltem hogy meg kell valósítanom, így egyik kezemmel férfiasságára markoltam másikkal pedig még mindig haját húzogattam. Elvigyorodott tettemen, közelebb hajolt hozzám és fülembe csókolt.
- Mozgasd a kezed!- Mondta, hangán hallani lehetett hogy elég kajánul mosolyog. Kedvére tettem, mert jól esik ha látom hogy tetszik neki az amit csinálok. Gyengéden markolásztam merevedő szerszámát, néha végig húztam rajta kezem, Bence egy kisebbet nyögött majd megfogta a kezem és levette onnan. - Ha így folytatod elfogok menni.- Mosolyogta majd levette magáról azt az idegesítő egy szál ruhadarabot is. Teljes rálátást kaptam ágaskodó férfiasságára. Itt kicsit megijedtem, ekkor jöttem rá hogy mire is vállalkoztam de nem szándékoztam megfutamodni. Benny nyomott egy puszit arcomra, majd lábam közé fúrta magát és feldugta egyik ujját, borzalmas érzés kapott el fájdalmas egy dolog volt.  Egy biztató mosolyt küldött felém és azt követve mozgatni kezdte bennem ujját. A fájdalom az csillapult, de még mindig nem akart elmúlni. Ezen csak az segített hogy Bence még ujjait mozgatta addig másik kezével nyugtatás képen simította végig combomat újra és újra. Úgy éreztem, kezem már megint szükségtelenné vált így megsimítottam karját mire ő kihúzta belőlem ujját. Zsebéből elővett egy szürke csomagos dolgot majd kibontotta. Azonnal felismertem hogy mi az amit fog, de nem "csodálhattam" sokáig mert azonnal felhúzta a már teljesen készenlétben álló férfiasságára. Tudtam hogy mi következik még akkor is ha még nem voltam ilyen helyzetben.Egy biztató mosoly közvetített felém férfisságát belém vezette. Irtózatos rossz fájdalmat éreztem meg olyan volt mintha kettészakadtam volna belülről. Lassan mozogni kezdett bennem, végig tekintetemet fürkészte ami jól esett mert a fájdalom mellett tudtam hogy ott van. Akármilyen erős és kitartó lánynak is tűnök, a fájdalom az nálam is erősebb. Lehunytam szemeim hogy ne lássa azt néhány könnycseppet ami kiszökött rajtuk. Ekkor kicsit közelebb hajolt hozzám de férfiasságát még ekkor sem vezette ki belőlem. Nyakhajlatomhoz bújt mire kinyitottam szemeim és kétségbeesett féltő tekintetével találkoztam. - Ne sírj, kérlek..Ígérem jobb lesz..- Súgta miközben szemeimet figyelte, egy aprót bólintottam ő pedig lökött rajtam kettőt gyengéden. A fájdalmat fura módon már ekkor nem éreztem, és ezt tudtára is akartam adni csak nem tudtam hogy hogyan tegyem
    Bence egyre gyorsabb tempót kezdett diktálni, ekkor ébredtem rá hogy már ő is észrevette hogy fájdalmam enyhült.Néha lehajolt hozzám egy pusziért vagy egy rövid csókért. Halk nyögések jöttek ki számon, az élvezett hatására de ezzel Bence is így volt. Karomat hátára vezettem, erősen markolásztam néha mire Bence fel is mordult egy cseppet. Nem tudom mi az, az érzés ami elkapott de abban biztos voltam hogy egy csodálatos érzés volt. Talán ekkor az érzés megjelenésekor szokták azt mondani hogy a élvezet kapujába léptek.
    Bence meleg nedvét éreztem meg magamban, majd kezeit amelyek arcomra simultak. Az a csodás érzés amit élvezetnek hívnak, elmúlt.
- Csodás voltál...- Motyogta a szerintem nem rám igaz mondandóját aztán kihúzta magát belőlem és lefeküdt mellém. A vörös lepedőt magamra húztam, úgy hogy neki is jusson és figyeltem ahogyan szinte ugyanúgy vesszük a levegőt, hiszen mindketten lihegve feküdtünk egymás mellett. Kezemmel átkaroltam őt és mellkasára feküdtem. Figyeltem gyors szívverését.
-Ezt majd megismételhetnénk egyszer..- Súgtam. Egy kisebbet nevetett majd hajammal kezdett játszadozni.
- Csak egyszer?
- Jó, ha jobban tetszik így..- Néztem fel rá.- még ezerszer.- Bólintott egyet mosolyogva és nyomott egy puszit a számra.
- Jó éjszakát!- Súgta majd elaludtunk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése