Nagy Mercédesz
Visszadugtam zsebembe a telefont és egy gyors mozdulattal ajtót nyitottam. A szőke tinédzser fiút láttam csak magam előtt. Kezében valami ajándék csomag volt, de még az sem kötött le.- Hol van Dávid? - Néztem jobbra balra, de sehol sem láttam a keresett személyt.
Hirtelen előttem termett a keresett személy. Első pillantásra dühöt éreztem iránta. Legszívesebben úgy megcsaptam volna, hogy a szomszéd kertjéig repült volna. De a következő pillanatra.. valahogy meglágyult a szívem, és rögtön a karjába borultam.
-Hiányoztál! Miért nem írtál? Miért nem hívtál? Vagy miért.. miért nem látogattál meg?-bombáztam kérdéseimmel.
-Oké. Mercédesz, ha megengeded, hogy bemenjek, akkor talán még válaszolni is fogok. De ha itt ölelkezünk, akkor Bence azt fogja hinni, hogy te meg én...
-Te honnan tudsz Bencéről? Tudtommal még nem publikus... -ráncoltam össze homlokom.
-Facebook. -egyszavas válaszát megértettem.
-Bejössz?
-Ez kérdés volt?
-Marci, gyere te is!-szóltam oda öcsémnek.
-Oké. Megyek már! -szólt, majd mindhárman bementünk.
Leültettem a srácokat, és készítettem nekik valamilyen kaját.Már épp készen voltam, és tálcára is helyeztem a szendvicseket, de amikor Bence kíváncsi tekintetével találtam szembe magam..
-Öm.. igen.. öm.. Dávid.. ő itt Bence.. Bence ő itt Dávid.. a bátyám...
Ameddig összehaverkodtak, én leraktam a szendvicseket a kis asztalra. Ekkor jelent meg a másik három jómadár is. Őket is bemutattam egymásnak. Meg még Marcit is bemutattam nekik. Oli és Marci.. mostanában nagyon jóban vannak. Ők már pacsiztak meg ilyenek... Ha már Oliról van szó, még mindig nem kedvelem.. Talán csak egy kicsit... De ez még nem azt jelenti, hogy most megölelem, és pacsizok vele. Csak már nem utálom annyira a bunkó, szőke fejét.
-Mercy, köztünk vagy?-kérdezte Dávid.
-Mi? Ja.. azt hiszem, igen!
-Csak hiszed? -kérdezte Bence.
-Nem tudom. Teljesen máshol vagyok...
-Aham értem.. Öm.. Dávid? Beszélhetnénk egy kicsit?
-Persze. -mondta Dávid, majd kimentek...
Nagy Dávid
-Tessék Bence.
-Szóval.. Dávid.. az van, hogy meg akarom lepni valamivel a Mercy-t, ezért jó lenne, ha ma nem jönnétek haza.. megoldható ez?
-Persze. Kb. hányra jöjjünk vissza?
-Úgy 9-re. Rendben?
-Persze!-pacsi, majd visszamentünk.-Mercy , Marci, körbevezettek a városban?
-Persze!-vágták rá egyszerre, majd Mercédesz megcsókolta barátját, és kivándoroltunk.
Nagy Mercédesz
Furcsának találtam ezt a félrehívást de nem foglalkoztam vele. A srácokkal végre kikapcsolódtunk. Volt sok fagyi, meg vattacukor, csoki, meg mindent amit nem szabad.
-Mercédesz, csak még egy fagyit! Kérlek szépen!-hallottam meg Marci könyörgő hangját.
-Majd holnap, oké?
-Olyan vagy , mint anya..-kezdett bele a mondatába Dávid.. de abba is hagyta.
Egy halk sóhajtás hagyta el számat. Megint felhozta ezt a témát. Ezt a rohadt kellemetlen témát! Anya mindig is a példaképem volt. Csak már nagyon rég meghalt.
Ekkor két ismerős arcot pillantottam meg közeledni.
-Sziasztok!-mondtam egy hatalmas nagy vigyorral, majd megöleltem mindkettőjüket megöleltem.-Krisztián jobban vagy már?
-Volt valami baja?-kérdezte bátyám flegmán.
-Kórházban volt. Nemrég engedték ki.-magyaráztam. Sosem voltak jóba. Mindig szívták egymás vérét.
-És te ?Hogy hogy itt vagy?-kérdezte K. Dávidtól.
-Tegnap jöttem haza. Baj?
-Nem. Dehogy.
-Oké. Srácok, holnap találkozunk.. Gyertek majd át. Okés?-tereltem a témát, mert ezeknek csak egy jó ok kell, és össze verekednek.
-Oké!-egyezett bele Anita, majd mindenki távozott a saját útján tovább.
Most nem szóltunk egymáshoz. Láttam Dávidon, hogy ideges. Sosem volt jóban K.- val mint már említettem. Egyszer még jó haverok voltak, de valamin összevesztek, és azóta csak egymás vérét tudják szívni. Nem is értem. Hisz valaha olyanok voltak, mintha testvérek lennének. Most meg el sem tudnak menni egymás mellet. Nem értem ezt a két gyereket...
-Mercy.. mi hazamegyünk. Oké?-mondta Marci a kapunál.
-Oké. Legyetek jók. Dávid, haza menjetek , megértetted?-parancsoltam rá bátyámra.
-Értettem anyu. Na szia!-majd meg sem várták, hogy jól lecsesszem őket, elmentek.
Szem forgatva, bementem. Egy kellemes levendulaillat csapta meg arcomat. Leraktam zakómat a fogasra, majd bementem a nappaliba. A lépcsősor felé néztem, ahol megpillantottam a rózsaszirmokat. Egy aprócska mosoly jelent meg arcomon, majd felmentem. Az út egyenesen a szobámba vezetett. A villany le volt kapcsolva, így felkapcsoltam. Ekkor pillantottam meg Bencét, kezében egy rózsacsokorral.
-Szépet a szépnek!-mosolygott. Gondolkozás nélkül nyakába ugrottam.
A virágcsokrot a földre dobtuk, majd az ágyra estünk le. Én voltam felül. Apró csókokat hintettem ajkaira. Hirtelen fordított az álláson. Ő volt felül.
-Akarod?-kérdezte ezt a bizonyos kérdést.. Nem gondolkodtam.. Nem is volt min..
-Ez kérdés volt?-majd ajkaimat az övéire nyomtam.
-Ezt igennek veszem!-mosolyodott bele csókunkba. - Ígérem. sosem felejted el!
Leültettem a srácokat, és készítettem nekik valamilyen kaját.Már épp készen voltam, és tálcára is helyeztem a szendvicseket, de amikor Bence kíváncsi tekintetével találtam szembe magam..
-Öm.. igen.. öm.. Dávid.. ő itt Bence.. Bence ő itt Dávid.. a bátyám...
Ameddig összehaverkodtak, én leraktam a szendvicseket a kis asztalra. Ekkor jelent meg a másik három jómadár is. Őket is bemutattam egymásnak. Meg még Marcit is bemutattam nekik. Oli és Marci.. mostanában nagyon jóban vannak. Ők már pacsiztak meg ilyenek... Ha már Oliról van szó, még mindig nem kedvelem.. Talán csak egy kicsit... De ez még nem azt jelenti, hogy most megölelem, és pacsizok vele. Csak már nem utálom annyira a bunkó, szőke fejét.
-Mercy, köztünk vagy?-kérdezte Dávid.
-Mi? Ja.. azt hiszem, igen!
-Csak hiszed? -kérdezte Bence.
-Nem tudom. Teljesen máshol vagyok...
-Aham értem.. Öm.. Dávid? Beszélhetnénk egy kicsit?
-Persze. -mondta Dávid, majd kimentek...
Nagy Dávid
-Tessék Bence.
-Szóval.. Dávid.. az van, hogy meg akarom lepni valamivel a Mercy-t, ezért jó lenne, ha ma nem jönnétek haza.. megoldható ez?
-Persze. Kb. hányra jöjjünk vissza?
-Úgy 9-re. Rendben?
-Persze!-pacsi, majd visszamentünk.-Mercy , Marci, körbevezettek a városban?
-Persze!-vágták rá egyszerre, majd Mercédesz megcsókolta barátját, és kivándoroltunk.
Nagy Mercédesz
Furcsának találtam ezt a félrehívást de nem foglalkoztam vele. A srácokkal végre kikapcsolódtunk. Volt sok fagyi, meg vattacukor, csoki, meg mindent amit nem szabad.
-Mercédesz, csak még egy fagyit! Kérlek szépen!-hallottam meg Marci könyörgő hangját.
-Majd holnap, oké?
-Olyan vagy , mint anya..-kezdett bele a mondatába Dávid.. de abba is hagyta.
Egy halk sóhajtás hagyta el számat. Megint felhozta ezt a témát. Ezt a rohadt kellemetlen témát! Anya mindig is a példaképem volt. Csak már nagyon rég meghalt.
Ekkor két ismerős arcot pillantottam meg közeledni.
-Sziasztok!-mondtam egy hatalmas nagy vigyorral, majd megöleltem mindkettőjüket megöleltem.-Krisztián jobban vagy már?
-Volt valami baja?-kérdezte bátyám flegmán.
-Kórházban volt. Nemrég engedték ki.-magyaráztam. Sosem voltak jóba. Mindig szívták egymás vérét.
-És te ?Hogy hogy itt vagy?-kérdezte K. Dávidtól.
-Tegnap jöttem haza. Baj?
-Nem. Dehogy.
-Oké. Srácok, holnap találkozunk.. Gyertek majd át. Okés?-tereltem a témát, mert ezeknek csak egy jó ok kell, és össze verekednek.
-Oké!-egyezett bele Anita, majd mindenki távozott a saját útján tovább.
Most nem szóltunk egymáshoz. Láttam Dávidon, hogy ideges. Sosem volt jóban K.- val mint már említettem. Egyszer még jó haverok voltak, de valamin összevesztek, és azóta csak egymás vérét tudják szívni. Nem is értem. Hisz valaha olyanok voltak, mintha testvérek lennének. Most meg el sem tudnak menni egymás mellet. Nem értem ezt a két gyereket...
-Mercy.. mi hazamegyünk. Oké?-mondta Marci a kapunál.
-Oké. Legyetek jók. Dávid, haza menjetek , megértetted?-parancsoltam rá bátyámra.
-Értettem anyu. Na szia!-majd meg sem várták, hogy jól lecsesszem őket, elmentek.
Szem forgatva, bementem. Egy kellemes levendulaillat csapta meg arcomat. Leraktam zakómat a fogasra, majd bementem a nappaliba. A lépcsősor felé néztem, ahol megpillantottam a rózsaszirmokat. Egy aprócska mosoly jelent meg arcomon, majd felmentem. Az út egyenesen a szobámba vezetett. A villany le volt kapcsolva, így felkapcsoltam. Ekkor pillantottam meg Bencét, kezében egy rózsacsokorral.
-Szépet a szépnek!-mosolygott. Gondolkozás nélkül nyakába ugrottam.
A virágcsokrot a földre dobtuk, majd az ágyra estünk le. Én voltam felül. Apró csókokat hintettem ajkaira. Hirtelen fordított az álláson. Ő volt felül.
-Akarod?-kérdezte ezt a bizonyos kérdést.. Nem gondolkodtam.. Nem is volt min..
-Ez kérdés volt?-majd ajkaimat az övéire nyomtam.
-Ezt igennek veszem!-mosolyodott bele csókunkba. - Ígérem. sosem felejted el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése