28. fejezet

Nagy Mercédesz

Szemeimet lassan nyitottam ki, s próbáltam feleveniteni a tegnap estét, de nem ment.. Vagyis.. Csak ezt ne! Miért? Miért? Túl.. túl részeg voltam. és és.. Nem azt nem akarom! Felemelkedtem Bence védelmező kezeiből, s a takaró alá néztem. Szóval tehát.. lefeküdtünk.. És részeg voltam. Oké... Gyorsan felugrottam, felkaptam magamra a ruhát, majd siettem vissza a szállásunkra, azaz Petrához. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felkaptam magamra egy alkalmas ruhát. 12-re egy állás interjúra megyek egy kisboltba. Miután átvettem a kiszemelt ruhát, fogat, arcot mostam, majd elintéztem a hajam, felvettem a cipőt, s elindultam a bolt felé. Óvatosan tipegtem a cipőbe, mely már nem is kicsit szorított. 20 perc múlva odaértem a kisbolthoz, majd bementem. A bolt nem is igazán ruhás bolt volt, hanem inkább egy ékszer bolt. Egy hatalmas sóhaj kíséretében odaléptem a recepcióhoz, ahol egy magas, vörös hajú lány állt. Egy mosolyt erőltettem arcomra, majd szólásra nyitottam volna a szám, de ő megelőzött.

-Te biztos Mercédesz vagy.  Menj csak itt tovább, és az utolsó ajtóhoz menj be. -mosolygott udvariasan, majd megindultam arra, amerre mutatta.

Jó pár ajtó sorakozott a folyosón, viszont én mentem egyenesen előre. Remegő testem jelezte, hogy féltem. Baromira féltem .Ez az első munkám a suli óta. Az ajtó előtt vártam egy picit, majd kopogtam. Egy " Szabad"-ot hallottam, majd félve, de lenyomtam a kilincset. Óvatosan léptem be az iroda helységbe, ahol egy férfi ült a forgószélen. Néhány másodperc múlva meg fordult. Fiatal,, barna haj, kissé borostás arc, kék szemek, valamint fehér ing, egy piros nyakkendő, és egy fekete zakó. Olyan tipikus főnök alkat, csak fiatalban.

-Foglalj helyet.-biccentett a szék felé. Óvatosan leültem a székre, majd vártam, hogy hozzákezdjen. - Nos, szerencséd van, mert ide nem kell egyetem. Csak türelem, alaposság és megbízhatóság. Ha ez megvan, akkor garantált hogy maradhatsz. -olvasgatta a kis önéletrajzomat, valamint az adataimat. - Nos, Mercédesz. Azt hiszem meggyőztél!-szavaira szemem felcsillant. - Viszont nem tudom, hogy ha-e szeretnél járni egyetemre. Ebben az esetben olyan munka időt kapsz, viszont olyan fizetésemelést is.

-Még nem járok egyetemre. Bár, nem is tudom, hogy ha-e  fogok. -mosolyogtam.
-Rendben. És mikor tudnál kezdeni? Holnap?
-Uhm.. igen. Holnap természetesen tudok.
-Rendben. Akkor holnap?
-Akkor holnap!-s kezét nyújtotta felém, melyet el is fogadtam.

Egy hatalmas nagy mosollyal az arcomon, kimentem a helységből. Elköszöntem a vörös hajú lánytól, majd egyenesen haza mentem. Ledobtam magamról a göncöket, majd felvettem egy kényelmes ruhát. Az órára pillantottam, amely 14 órát mutatott. Felkaptam telefonom, valamint egy kis táskát, benne a szükséges holmikkal, s elindultam a belvárosra, azon belül is egy kis kávézóba. Ha jól tudom most kell végezzen...
Az ajtó mellett vártam, hogy kijöjjön. Mikor ki lépett, hátulról eltakartam a szemét, persze ő nem tudta, hogy én voltam.

-Mercédesz?-ez volt a második találata. Az első, akit kérdezett az Krisztián volt...Kezem levettem szeméről, mire ő felém fordult.

Első pillanatban kissé furán nézett, de a másodikban szorosan magához ölelt. Annyira hiányzott már. Nem is tudom, hogy miért mentem el. Jó, persze, mert ki voltam akadva, s kissé magamba is fordultam, s nem akartam, hogy úgy lássanak, de akkor is.

-Annyira hiányoztál. Sose tűnj el többet!-suttogta fülembe.
-Nem fogok! Megígérem!
Kissé eltávolodott tőlem, majd szipogott egyet,s  letörölte szemeiről a könnyet.
-De ma nem sírni kell. Gyere.! Csinálunk egy csajos napot!-ragadta meg kezem, majd maga után húzott.

Meg sem álltunk, csak az én házam  előtt. Pontosabban a volt házam előtt. A kulccsal kinyitotta az ajtót, majd beléptünk. A ház kongott az ürességtől. Látszólag. Bár az, hogy itthon vannak kétséges, hisz készül az új daluk, szóval most a próbaperemben lehetnek.

Elrugaszkodtam, majd ráugrottam a kanapéra. Belegondoltam, hogy mióta is nem feküdtem ezen... még belegondolni is rossz. Hetek óta. Majdhogynem egy hónapja. Egy hónapja, hogy nem élek velük együtt. Hogy bírhatják? Szerintem sehogy. Így is idióták, s amikor itt voltam velük, akkor is hülyék voltak. Hát akkor, ha nem voltam velük.
-Egy kis jég krémet?-mutatott a dobozra, majd leült mellém, s adott egy kiskanalat.
-Ez kérdésnek szántad?-nevettem el magam, majd a kanalammal vettem egy kevés jég rémet, majd a számba nyomtam.
-És, hogy meg vagy?
-Jól, vagyok, köszi. Most jöttem egy állás interjúról, ami elég jól sikerült.
-Gratulálok!-vett ki egy kanál jég krémet a dobozból.
-És te? Krisztián? Olyan rég voltam itthon!-arcomon a mosoly lekonyult, a "rég" szó után, hisz annyira hiányzott mindenki. Mindenki.. ha jobban bele gondolok, még Benny is.
-Én is jól megvagyok. Van egy új munkám, ahol is elég jól keresek. Krisztián is jól van, kikerült a kórházból, még lábadozik, bár ha az utcai császkálást pihenésnek lehetne venni...-nevette el magát, bár az arcán gond terheltség is látszott.
Ezután , semmi szó nélkül felállt, majd bekapcsolta a TV-t, s rákapcsolt a kedvenc adónkra, melyen a Castle cimű sorozat ment. Imádom ezt a filmet, talán mert Castle annyira idióta, hogy azon már csak röhögni lehet. Bár azt nem értem, hogy miért nem akarja megmondani Kate-nek, hogy szereti. Bár ilyenek a filmek, nem de?
Nagyjából két óra múlva csapódott az ajtó. A Vér, gyakorlatilag megfagyatott bennem, s mozogni sem tudtam. Lefagyva ültem barátnőm mellett, s vártam, ahogy a fiuk értelmetlen arc kifejezésükkel találjam szembe magam. Féltem. Vajon mit mondhatnak most? Egy óvatos lökettel felálltam, s el akartam menni, de már késő volt. Ya Ou-val találtam szembe magam, aki megállított, s nem engedte hogy elmenjek.
-Nocsak, nocsak, visszatértél, Mercédesz?-a gúnyos mosoly az arcán, leirthatatlan volt. Olyan tipikus Olivéres.
-El szeretnék menni, szóval ha lehetne..- pillantottam Ya Ou-ra, aki nemlegesen bólintott. -De, Ya Ou, el akarok menni!-nevettem el magam, bár fogalmam sincs, hogy miért.
-Hagyjátok. Ha menni akar, akkor menjen.
Hang irányába néztem, mire szemeim kikerekedtek. Egy tornacipő volt rajta, valamint egy farmer, s egy fehér póló. Szemeiből, s a tekintetéből azt szűrtem le, hogy nem szeretné, hogy elmenjek, de, nincs mit tenni, mivel a srácok nem tudhatják meg a tegnap estét. Várjunk csak?! A tegnap estét?  Hisz tegnap ő.. meg én.. És részeg voltam, és ő.. talán..
-Bence , te inkább meg se szólalj!-motyogtam az orrom alatt, s mellé álltam. Bármennyire is fel akartam pofozni, nem ment. Valami azt súgta, hogy nem járnák jól, ha felpofoznám.
Ekkor , egy éles fájdalom nyilallt fejembe, ami miatt összeestem. A világ kezdett elhagyni,s  egy képet láttam magam előtt..
Én voltam, és Benny, egy nagy franciaágyban. Ismerős a háló, valószínű , hogy itt lehettünk éjjel.
-Szerelmes vagyok beléd még mindig  - ez az én hangom volt. Oké.. részeg voltam, s bevallottam neki, mindent. Hát igen, valahogy csakis én lehetek az a barom, aki elárulja magát. Soha többet nem iszok!
- Ne sírj már..nem szeretlek így látni..Mindig te leszel az én szerelmem, tudod.. -ez pedig a Benny szájából hangzottak...
Szóval akkor most szeret?