5. Fejezet

  Sziasztok! Meghoztam az 5. fejezetet is! Igen elég hamar, de hétvége van és nagyon unatkoztam. :) Szerintem jól sikerült. Bár..Nem kapunk valami sok vissza jelzést, pedig valóban nagyon jól esne nekünk! Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, hogy mi tetszett és mi nem! Léci fejtsétek ki nekünk véleményeteket egy-egy kommentben vagy 'pipáljatok'! <3

                                     Nagy Mercédesz

 Nem akartam hinni a fülemnek. Amit hallottam a női hangtól az teljesen megrémített...Krisztián az nagyon elővigyázatos és mindig figyelmesen vezet..bár..reggel elég furcsán viselkedett.
- Úristen..-Csak ennyit tudtam elsőnek kinyögni, egyszerűen nem ment több.- Azonnal megyek.- Nem húztam az időt nem érdekelt semmi, csak az hogy minél hamarabb ott lehessek mellette és tudhassam hogy pontosan mi történt és hogy, hogy van.
   Felültem Bence öléből, és a táskámba nyomtam a telefonomat. Csak értetlenül és kétségbeesetten nézett, mi közben én felálltam mellőle.
- Mercy..Mi történt?- Egyik szemöldökét felhúzta, felállt a padról és  a rémült arcomat vizsgálta. Fogalmam se volt hogy mi járhatott a fejébe nem is akartam tudni. Egyetlen egy dolog járt a fejemben, az pedig az volt hogy minél gyorsabban a kórházba juthassak.
    - Bence, baj van!- Ajkai résnyire elnyíltak rá akart kérdezni, de nem fejeztem be még a mondatom.- Autót kell szereznünk és ott majd elmondok mindent.- A kezemben lévő táskámból kivettem a telefonom, de mielőtt tárcsázni tudtam volna a taxit, Bence kikapta a kezemből a készüléket. Nem abban a helyzetben éreztem magam ahol ezt viccesnek találnám, de az arcából ítélve ő sem viccnek szánta.
- Gyere, itt szemben a haverom lakik, elkérjük tőle az autót.- Bökött fejével a túloldalra. Csuklómat megragadva húzott maga után...nem is kellett engem annyira húzni..Mentem én magamtól is, csak egy picit ő is rásegített.
  Mikor a házhoz értünk, mi egyébként egy pár másodperc volt, én megálltam odakint Bence pedig felsietett.
Nem tudom miért, de még jobban aggódtam amiért Bence se volt már mellettem. Nem tudtam elképzelni Krisztiánt egy kórházi ágyon.
- Na gyere!- Hallottam Benny lihegős hangját a hátam mögött. Gyorsan felé kaptam tekintetem. Egy slussz kulcsot tartott kezében. A mellettünk álló autóhoz lépett, és legnagyobb meglepetésemre kinyitotta nekem az ajtót. Jól esett udvariassága, de nem tudtam neki kifejezni hálámat..mondjuk, ebben a helyzetben ki tudta volna még ezt is kezelni?
  Behuppantam az autóba. Bence megkerülve az autót a másik oldalról beült mellém. Beindította a motort, mely dörmögősen meg szólalt.
- Na mesélj már!! Mi a baj?-. Kérdezte, miután elindultunk. Elmondtam neki hogy mi történt reggel és a most kapott hívásom lényegét is.
- Ez borzasztó.- Befordult a kórház utcájába, keresett egy szabad helyett és leparkolt.
Nem vártam meg még kinyitja az ajtót, amint leállt a motor kivágtam az ajtót és kipattantam belőle.

   A kórházban:

   Amint beértünk, kerestünk egy nővért kit kicsit faggatni tudunk. Nem tudott jó hírrel szolgálni. Állítólag Krisztiánnak komoly sérülései vannak...néhány seb és heg az arcán és ami a legrosszabb: Lehet hogy eltört a lába. Míg ezt mind a nővér mesélte, én nem bírtam könnyeimmel.A tény hogy lehet hogy soha többet nem fog a két lábán járni vagy egyáltalán az hogy rosszul van és nem tudok jelen pillanat neki segíteni, mivel a nővérke azt mondta hogy altató hatása alatt van.

  - És esetleg egy pár percre nem mehetnénk be hozzá?- Erőlködött Bence. A hölgy sóhajtott majd intett hogy menjünk utána.

- Itt a szobája.- Mutatott az ajtó felé.- Öt percük van.- Mosolygott majd magunkra hagyott.

      Benny megfogta a kilincset, és benyitott. Szorosan mentem utána, mivel ő lépett elsőnek a kórterembe ahol K. feküdt. Az ágyához lépegettem, és megfogta a kezét. Nem tudom leírni hogy milyen érzés kapott el amikor megláttam őt annyi sebbel és heggel az arcán. Egész arcomat beterítette a könny és a fájdalom, amit abban a pillanatban éreztem.  Megsimogattam a kissé kifehéredett kezét, majd picit feljebb hajoltam hogy megpuszilhassam arcát.  

    Bence az ággyal szemben lévő fotelről figyelte tevékenységeimet. Guggolásból felkerekedtem és megálltam Krisztián ágya előtt. Míg ott álltam, csak annyit kívántam hogy gyógyuljon meg és ne legyen semmi baja.

- Elnézést. Letelt az öt perc, távozzanak kérem.- Hallottam az ismerős női hangot az ajtó felől. Adtam még egy puszit Krisztián homlokára, és kimentünk.

   A kórterem előtt megálltam, amint láttam Bence meglepődött.

- Neem! Mercédesz! Szépen haza jössz, holnap korán reggel vissza jövök veled.- Mintha a gondolataimba járna. Tudta hogy mit akarok. 

- De..- Ellenkezdtem volna, de Bence megrázta a fejét és kiirányított a kórházból.

Lehet hogy tényleg nem kellett volna ott maradnom, hisz akiért ott lettem volna az úgy mond még alszik. 

Viszont semmi kedvem nem volt felmenni a lakásomra ahol a három idióta vár. Vagy is..egy biztos hogy az.

- Ülj be.- Utasított Bence az autó előtt állva. Annyira elmerengtem hogy észtre se vettem, hogy kinyitotta nekem az ajtót. Gőzöm sincs hogy meddig állhatott ott és várhatta hogy végre leüljek az ülésre. Hát, de én már csak ilyen vagyok..ennyire bambulós. 

  Bence megkerülte a járművet és beült mellém. Csak kifele néztem a fejemből és figyeltem a kinti táját, a házakat. Csak abban reménykedtem hogy nem lesz semmi baja Krisztián lábának. Lehet hogy fel kellett volna hívnom Anitát, de nem tudom mi lenne a reakciója ki tudja, lehet hogy csak magamat idegesíteném ezzel a tettemmel..inkább megvárom a holnapot ezzel is.

  Hamar haza értünk, Bence leparkolt a ház előtt és kiszállt az autóból. Kinyitotta nekem az ajtót. Ez a tulajdonsága tetszett. Még ez előtt két héttel azt gondoltam hogy csak egy pancser nyit ajtót a csajnak, de lehet hogy tévedtem.

Beléptünk a házba, ahol már is Olivér feldúlt képe várt.Eszméletlen az a srác..ennyivel is úgy felhúzott.

- Hol voltatok eddig? - Meredtek rám szemei.- Talán be akartál vágódni a kis hercegnőnél, vagy mi?- Most Bencére nézett. Arcán elterülő kis ráncot jelentek meg az idegtől. Bence csak sóhajtott, nem szólt vissza.

- Figyelj, már! Megengedem hogy ide költözz és játszod a fejed? Mhh?

- Idegbeteg vagy?- A képembe vigyorgott. Legszívesebben orrba vágtam volna úgy hogy a vér beterítette volna az egész arcát.

- Menj a büdös francba!!- Ordítottam, már a hangomból kivehető volt hogy könnyeimmel küszködtem, így olyan gyorsan siettem fel az emeletre ahogyan csak tudtam. Néhány kiabáló hangot hallottam még, ami Bence és Olivér torkából jött majd lépteket a hátam mögött.

- Várj, Mercy.- Vékony hangja szólt utánam, de én nem tettem kérésére eleget. Megfogta a csuklóm így már a szobám ajtaja előtt állva.- Hagyd rá! Most ideges, és nem tudja hogy mi van veled.- Csuklómat még mindig nem engedte el, próbált nyugtatni mi félig - meddig sikerült is neki.

Nagy tenyere lassan a kézfejemre nyúlott, mitől megrezzentem. Furcsa érzés volt mikor megfogta a kezem. Nem tudom miért de bizseregni kezdett az egész testem, pedig csak a kézfejemhez nyúlt. Kétségbeesettségemet ő is észre vette, de nem engedte el a kezem csak elmosolyodott arcomat látva.

- Meg fog gyógyulni.- Krisztiánra utalt, majd a szabad kezét arcomnak simította.

Nem értem miért nem szóltam neki hogy ne érjen hozzám, hisz nem szoktam hagyni hogy simogassanak..lehet azért mert ez most jól esett. Igen,tetszett közelsége és a törődése.

Egyik ujjával letörölte azt a néhány könnycseppet a szememről, amik azelőtt szabadultak ki a fogságból, majd elengedte kezem. Halványan elmosolyodtam, mert észre vettem hogy nem fogta fel mit tett, csak ösztönösen megtette.

- Hé! Melyik lesz a mi szobánk? - Ya Ou és Sziki állt meg oldal.

Bencére mosolyogtam, majd megmutattam a szobájukat. Én hülye még Olivérnek hagytam a legnagyobbat. Pedig annyira nem ez volt a szándékom..mondjuk Ya Ou és Peti örült, mert a szobájukban van játék gép.
 - És az én szobám?- Mosolygott Bence, mikor vissza értem a szobám ajtaja elé.
Hát oké, erről megfeledkeztem. Mindenre gondoltam, de erre nem. Csak négy szobás a lakásom és az egyik ebből az enyém! Csak ott álltam Benny előtt mint egy báb, és azon töprengtem hogy neki hol adok fekvő helyet. Eszembe jutott hogy összerakom őt szikivel egy szobába, de ott csak egy pici ágy van, amiről tulajdon képen még Peti is lefog esni néha. Viszont az is eszembe jutott hogy Olivérnek a szobájába költöztetem..de ez sem jó mert akkor annak a szerencsétlennek nem lesz helye.
 - Valami baj van?
- Hát..igen..nem tudom hogy te hol fogsz aludni.- Az igazat mondtam, nem volt kedven kertelni.Bence  értetlenül nézett rám, bár biztos voltam benne hogy felfogta  amit mondtam, csak ő is a megoldáson törte fejét. - Te..Az én szobámban fogsz aludni.- Nagy nehezen megszólaltam, egy sóhaj kísérletével.
- Biztos?- Kérdezte, mire bólintottam és benyitottam a szobámba, ami már az övé is. Csak meglepődést tudtam leszűrni az arcából. Tátott szájjal nézett körbe.
  
- Ez a te szobád?- Kérdően pillantott rám, majd a szobára.
- Igen, de csak egy része.- Megragadtam csuklóját és megmutattam neki a fürdőszoba részét.
Újra csak csodálkozva bámult körbe. Hogy nem lepett meg..mindenkinek ez a reakciója.

- Az egész házban két fürdőszoba van. Ez és a másik amit már láttál.- Mosolyogtam.
Nagyon meglepődöttnek tűnt.
- Oké! Akkor én kijelentem hogy itt akarok majd mindig fürödni.- Mosolygott, mire elnevettem magam.
- És ha nem engedem meg?- Próbáltam szemtelenkedni vele.
- Akkor rád uszítom Oli Úr-t!- Nevetett.
- Jaj! Csak őt ne!- Tiltakoztam.- Akkor most hozzá kezdhetnél a tisztálkodáshoz!- Mosolyogva hozzá dobtam egy törölközőt és magára hagytam.

  Leültem az ágy szélére, és azon gondolkodtam hogy meg gyógyul -e Krisztián. Nem akartam hogy tolószékes legyen vagy bármi ilyesmi. Azt akartam hogy ne legyen semmi baja..Holnap viszek neki egy kis gyümölcsöt és kaját, mivel gondolom holnap már biztos hogy ébren lesz..Az egész napot vele akarom majd tölteni és kacagtatni őt...nem hagyhatom őt most cserben. Mondjuk, nem is lenne hozzá erőm mert ahoz túlságosan szeretem őt.