Hát mit mondjak..Mostantól szinte minden más lesz.
Egy új szereplőt fogtok ebben a részben megismerni.
Kicsit hosszúra sikeredett ez a rész, de remélem elég esemény dúsnak is egyben.
Nagyon kíváncsi vagyok véleményetekre, így néhány kommentbe fejtsétek ki léci.
Nem rabolom tovább az időtöket, olvassátok el és
mindent megértettek majd!
Remélem tetszeni fog!
Nagy Mercédesz
Ha jobban belegondolok, nem is nagyon akarok. Majd megtudják valaki mástól, mert én nem vagyok hajlandó nekik szólni. Nem elég hogy nagy nehezen belemegyek ebbe az egész őrültségbe és ezekkel az idiótákkal kell majd laknom, még én is fogok szólni nekik..Hát azért hülye nem vagyok.
Annyira bénák. Legalább értenének valamihez! De semmit se tudnak, csak nyafogni a színpadon mire a sok ízlés ficamos visít meg őrjöng mert ők épp a 'ByTheWay-t' látják. Azt hiszik hogy ők a nagy tehetség pedig egyáltalán nincs bennünk semmi olyan amiért ennyire odáig kellene lenni.
Azt a szöszit egyenesen utálom, hát itt az én házamban biztos hogy nem fog nekem pampogni mert úgy ki fogom penderíteni hogy még a festék is lekopik majd a hajacskájáról.
Míg a jelenen és a jövőn merengtem, csörögni-rezegni kezdett a telefonom. Kiemeltem a zsebemből és megnéztem a kijelzőre írt nevet. Nagyon meglepődtem. Egy kósza mosollyal a fülemhez emeltem miután megnyomtam a zöld gombot.
- Szia!!- Nagyon izgatott voltam. Már vagy 5-6 hónapja nem beszéltem vele és nem láttam ezt a személyt aki hívott.
- Mercy! Itt állok a házad előtt, nagyon szeretnék veled beszélgetni.- Mikor meghallottam azt amit mondd..Hát szinte hinni se akartam a fülemnek. Az a tény hogy itt áll a házam előtt a legjobb barátom kit már lassan egy féléve nem láttam, csodálatos.
- Úristeeen!!! Rohanok!!- Kiabáltam bele a mobilomba izgatottan, majd leszaladtam az emeletről a kabátomért. Hallottam hogy Krisztián elnevette magát, majd rám nyomta a telefont.
Felkaptam magamra egy fekete szegecses bakancsot és ki szaladtam a házból.
Krisztián a házunk előtt álló autójának támaszkodva várt oda kint. Én csak szaladtam ahogy csak bírtam, ő ezen is csak mosolygott. Olyan jó látni őt ennyi idő után.
- SZIA!!!- Karjaiba borultam. Nem bírtam magammal, sikerült néhány könnycseppel beteríteni K. kabátját.
Szorosan ölelt engem úgy mint én őt. Teljesen kikapcsoltam és csak arra gondoltam hogy soha de soha többet nem engedem el magamtól! Ő a legcsodálatosabb ember. Ha úgy veszem még Anitától is jobb barátnak tartom. Mindig kiállt mellettem. Annyi hülyeséget csináltunk együtt, mi már óvodában is mindig el voltunk és szívattuk a többit.
Emlékszem hogy volt egy buli a hová Anita nem akart jönni így K. megpróbálta hálóingbe elhozni a hátán.
Még mindig elmosolyodok ha erre a sztorira gondolok.
- Hé.-Szólt halkan K.- Fázom, nem megyünk be?- Ölelésünkből kibontakozva kicsit remegve zsebbe vágta kezeit. Intettem neki hogy jöjjön és elindultam be a házba. Bent levettem a cipőmet és a kabátomat ő pedig követett ebben. A nappaliba indultunk megálltunk a kanapénál és helyet foglaltunk rajta.
Láttam Krisztiánon hogy valami nagyon nincs rendben vele. Ő nem szokott csak úgy sóhajtozni, meg amit láttam a zsebéből kilógni, csak arra utal hogy szarul érzi magát.
- Krisztián,mi a baj? - A lényegre tértem, majd kérdően felé néztem.
- Semmi.
- De, nekem te ne próbáld le tagadni, látom a dohányos dobozt kilógni a zsebedből!- Már nem olyan finoman szóltam hozzá, de utálom ha megpróbál úgy tenni mint ha minden rendben lenne holott egyáltalán nincs semmi úgy ahogy kellene. Még nem fogta fel hogy mindent észre veszek rajta?
Fejét kezébe temette, majd hosszú percekig úgy hagyta. Nem hiszem el hogy nincs semmi baja.
Most jött haza Londonból, és ennyire ki van bukva?
Lehet hogy szólnom kellene Anitának, mégis csak az ő pasijáról van szó. De egyáltalán ő tudja hogy Krisztián itthon van?
- Minden szar, Mercy.
- De, mondd el mi bánt! - Próbáltam elkapni tekintetét, de sajnos nem jött össze mert valamiért folyton takargatta arcát.
- Hogy lehet az hogy csak én vagyok ilyen bal fasz? Elmegyek egy pár hónapra és közli hogy nem szeret!?- Nem volt teljesen világos mondata.
- Krisztián! Most mi van?- Végre sikeresen elkaptam tekintetét. Gyűlölöm ha szomorú.
- Anita..Szakított velem.- Hangja elcsuklott, néhány könnycsepp került arcára mitől rosszul éreztem magam.
Szinte el se jutott a tudatomig hogy mit mondott. Anita imádja őt, nem szakítana vele.
Bár elég sokszor kerül pír arcára amikor Face-en van. De nem!! Anita biztos nem tenne ilyet!!
K. szipogni kezdett, még soha nem láttam így. Ő az a fajta srác ki mindig mosolyog és mindenből viccet tud csinálni.
Kezemet hátara tettem, és megsimogattam. Tudom hogy kicsit jobban érzi magát ha tudja hogy mellette vagyok.
Egy kisebb mosoly terült el arcán, mitől kicsit jobban éreztem magam. Nem tudom milyen ha szakítanak az emberrel mert nekem még soha se volt kapcsolatom. Tehát általában tőlem félnek a fiúk, nem arra vágynak hogy a barátnőjüknek tudhassanak.
- Figyelj! Szeretnéd ha elmennék veled szórakozni? Hát ha kicsit jobb kedved lenne.- Lehet hogy hülye ötlet, de nem jó így látni őt, szívesebben hülyülök vele egy klubban mint hogy így nézzem szomorkás arcát.
- Hova szeretnél menni?
- Ööh...Tudod az a szórakozó hely..A..Black Angel-be!
- De csak akkor, ha megteszel nekem valamit!- Na, hát nagyon kíváncsi lettem. Mit kérhet tőlem?
- ? Mi az?- Válaszként közelebb húzódott, és levette a sapit a fejemről. Nem nagyon értettem mire céloz, ezt ő is észre vette.
- Én választok neked ruhát.- Vigyora egyre nagyobb lett hangja pedig kezdett tisztulni, rögtönzött így nem ez lett volna a kérése, de nekem ez is megfelelt..
- Hülye!! Nem! Te ha felöltöztetsz akkor nagyon szarul fogok kinézni!- Gyengéden vállba vágtam, mire fájdalmat színlelve felállt mellőlem, mire telefonom rezegni kezdett az asztalon. Tekintetemet oda kaptam majd felvettem a készüléket.
- Szia!- Nem akartam mondani hogy Anita az, mert akkor Krisztiánnak újra eszébe jut.
- Szia, jössz ma velem vásárolni?
Ez is jó tud időzíteni. Most K. mellett kellene lennem. Anita miatt van ilyen pocsékul és akkor még válasszam most őt?
- Ooh..Bocs. Ma nem érek rá! De majd holnap?- Erre a mondatomra rám nyomta a telefont.
Nem szokta ennyiért felkapni a vizet, nem tudom mi van vele. Tényleg ő az egyetlen lány ismerősöm aki nem egy ribanc. Vagy is szerintem nem ribanc..Az hogy szakított Krisztiánnal nem jelenti azt hogy utálnom kellene. Lehet hogy mást szeret vagy mit tudom én.
- Ki hívott?- Kérdően pillantott rám K. mire én csak megráztam a fejem, hogy nem lényeges.
Krisztián lehajolt és vissza tette fekete sapimat a fejemre.
Most szívesebben vagyok egy kicsit vele, hisz még csak most jött haza. Anita meg itt volt velem eddig, nem úgy mint Krisztián.
K. leült mellém, és karját átdobta vállamon. Mindig jó érzéssel tölt el közelsége. Egy normális fiú, kivel meg tudtam őrizni hat év szuper barátságot, úgy hogy nem akart soha se kihasználni.
Egy nap bulizni voltunk és nagyon de nagyon berúgtam. Ő hozott haza, ahogy mesélte majdnem beleestünk az árokba annyira nem voltam magamnál. Mikor haza értünk ő nem használta ki hogy részeg vagyok mint jó néhány fiú tenné, leöltöztetett és segített felvenni a hálóingemet. Ezért azóta még jobban tisztelem.
- Mercy, mi a baj?- A lehető leghalkabban beszélt. Ez azt jelenti nála hogy még mindig pocsékul van.
Ilyenkor annyira örülök hogy nincs senkim. Nincs kiért sírjak, nem mondja meg senki hogy mit tegyek.
Én így szeretek élni. Nem menne ha egy pasi folyton féltékenykedne arra akire rá nézek. Anitáék helyzetében ez fordítva van. Krisztián tudja hogy Anita csak őt szereti, viszont Anita...Ő folyton kételkedik K-ban.
- Semmi..Nagy gond lenne ha itthon maradnánk?- Néztem barna szemébe, mire ő megrázta a fejét.
Krisztián felállt mellőlem, és a szemközti polchoz sétált. Kezébe vett valami kis díszet, majd egy kis vigyorral rám pillantott.
- Ezt még én vettem neked a 14. születésnapodra.- Szám mosolyra húzódott. Valóban tőle kaptam.
Egész régóta ismerjük egymást. Sok mindent kaptam már tőle, csak úgy mint ő tőlem.
Jövő hónap elsején lesz a születés napja, gőzöm sincs mit fogok neki venni. Most így hirtelen nem tudom mire vágyna.
- Na, de min bambulsz ennyire?- Válaszolni nem tudtam, kezeit hasamra vezette hol csiklandozásba kezdett.
Hát igen, ennyiben én sem tűntem ki a többi lány közül. Ugyan olyan csikis voltam mint a többi, sőt lehet néhánytól még jobban.
Kezeimmel próbáltam őt elnyomni magamtól, de akár hogy is taszítottam nem sikerült. Erőtlen voltam.
Arcából ítélve élvezte kínzásom. Már nagyon hiányoztak ezek a percek.
A nevetéstől nem bírtam mozogni, csak rúgkapálni mellyel nem értem el szinte semmit.
- Na..J..Elég már!!- A kacagást még mindig nem bírtam abba hagyni. Miért jó neki, azt akarja hogy bepisiljek? Mert ha még ezt sokáig folytatja szerintem az lesz a következő lépésem.
Kérésemnek eleget tett, így egy kaján mosollyal levette kezeit rólam. Fejemet megráztam majd a hajába túrva meghúztam fürtjeit.
- Ahj. De fáj. - Újra csak színlelte fájdalmát. - Van valami kajád itthon?- Kérően pillantott rám, majd a konyha ajtajára.
- Van, de nem kapsz.- Vigyorogva összefontam karjaimat magam előtt, K. pedig nyelvet nyújtott nekem.
Nem tudom hanyadszorra hangoztatom, hogy mennyire jó érzés hogy itt van velem.
Egy fél év nem kis idő főleg nem úgy hogy távol vagy attól kit a legszívesebben mindig magad mellett tudnál.
- Ne már..Nagyon éhes vagyok. - A konyhában lévő hűtőhöz sétált majd kinyitotta.- Eszel velem?- Pillantott ki rám, a szemöldökömet felhúzva megráztam a fejem.
K. ki jött hozzám a nappaliba, majd egy nagy sóhaj kíséretével felkapott a hátára. Na jó, gondoltam hogy csinálni fog valamit de erre nem gondoltam. Még a barátságunk során nem csinált ilyet. Csak nevetni tudtam tettén, nem is akartam tiltakozni. Úgy se tett volna le.
- Eszel velem? Akkor leteszlek.- Gonosz hangján szólalt meg, már a konyhában állva.
- Jó.Jó, csak tegyél már!- Hajával játszogattam. Nem zavart volna ha a hátán hagyott volna. De nem hagyott ott, letett a pultra.
A szekrényből kivett valami szalonnát meg ha jól számoltam öt tojást. Én magam nem eszek sokat, viszont Krisztián az minden evő. Emlékszek hogy nem volt semmi kajája otthon és képes volt elküldeni az 'egy éjszakás' barátnőjét be vásárolni. Az a dili meg a saját pénzén ki is fizette a vásárolt dolgokat.
- Tojást sütök egy kis szalonnával.- Mondta a szekrényben kutatva, gondolom valami serpenyő után.- Tudom hogy így szereted.- Újra megszólalt ezúttal már a kezében lévő tárggyal és egy kéjes mosollyal.
Én még mindig a pulton ültem és figyeltem tevékenységét. Talán ez az egyetlen étel amit megtud csinálni, vagy amit nem égett le teljesen.
- Mercédesz, le veszel két tányért?- Még mindig a tojással bajlódott.
Felálltam, lábujjhegyre ágaskodva levettem a kért tárgyakat és az asztalra helyeztem. Vettem ki a szekrényből két villát is.
Miután elfogyasztottuk a Krisztián által készített enni valót, felmentünk a szobába.
Én leültem az ágyra, K. pedig a kabátját kezdte felölteni magára.
A hangokból ítélve nagyon úgy tűnt hogy esik az eső, így felpattantam az ágyról és az ablakhoz siettem.
Sejtésem bekövetkezett. Elég rossz idő volt oda kint. Az ég be volt borulva semmit sem lehetett látni oda kint az utca lámpák pislákolásán kívül. Az ablakra tettem kezeim tudtam hogy így nem engedhetem haza Krisztián-t.
Gondolkodásomból Krisztián puha kézfeje zökkentett ki.
- Így nem engedlek haza!- Megfordultam hogy szembe lehessek vele.
Nem ellenkezett szerintem tudta hogy velem szemben lehetetlen.
Kezébe nyomtam egy nálam hagyott pólóját és egy rövidnadrágját, hogy fürdés után legyen mit felvegyen.
Miután mindketten külön-külön felfrissítettük magunkat, bebújtam mellé az ágyba.
Már barátságunk során nem az első alkalom hogy így adódik a helyzet. Semmi különös nincs benne, attól hogy fiú nem fogok bele szeretni csak azért mert mellettem alszik.
- Jó éjszakát. - Közelebb bújt és átölelt. Az igazat megmondva már megszoktam közelségét. Ő mindig ilyen kis bújós fajta volt. Még amikor elsőnek közeledett hozzám azt hittem hogy ő is valami barom, de azóta már el se tudnám ezt az egészet máshogy képzelni..
Krisztián lehajolt és vissza tette fekete sapimat a fejemre.
Most szívesebben vagyok egy kicsit vele, hisz még csak most jött haza. Anita meg itt volt velem eddig, nem úgy mint Krisztián.
K. leült mellém, és karját átdobta vállamon. Mindig jó érzéssel tölt el közelsége. Egy normális fiú, kivel meg tudtam őrizni hat év szuper barátságot, úgy hogy nem akart soha se kihasználni.
Egy nap bulizni voltunk és nagyon de nagyon berúgtam. Ő hozott haza, ahogy mesélte majdnem beleestünk az árokba annyira nem voltam magamnál. Mikor haza értünk ő nem használta ki hogy részeg vagyok mint jó néhány fiú tenné, leöltöztetett és segített felvenni a hálóingemet. Ezért azóta még jobban tisztelem.
- Mercy, mi a baj?- A lehető leghalkabban beszélt. Ez azt jelenti nála hogy még mindig pocsékul van.
Ilyenkor annyira örülök hogy nincs senkim. Nincs kiért sírjak, nem mondja meg senki hogy mit tegyek.
Én így szeretek élni. Nem menne ha egy pasi folyton féltékenykedne arra akire rá nézek. Anitáék helyzetében ez fordítva van. Krisztián tudja hogy Anita csak őt szereti, viszont Anita...Ő folyton kételkedik K-ban.
- Semmi..Nagy gond lenne ha itthon maradnánk?- Néztem barna szemébe, mire ő megrázta a fejét.
Krisztián felállt mellőlem, és a szemközti polchoz sétált. Kezébe vett valami kis díszet, majd egy kis vigyorral rám pillantott.
- Ezt még én vettem neked a 14. születésnapodra.- Szám mosolyra húzódott. Valóban tőle kaptam.
Egész régóta ismerjük egymást. Sok mindent kaptam már tőle, csak úgy mint ő tőlem.
Jövő hónap elsején lesz a születés napja, gőzöm sincs mit fogok neki venni. Most így hirtelen nem tudom mire vágyna.
- Na, de min bambulsz ennyire?- Válaszolni nem tudtam, kezeit hasamra vezette hol csiklandozásba kezdett.
Hát igen, ennyiben én sem tűntem ki a többi lány közül. Ugyan olyan csikis voltam mint a többi, sőt lehet néhánytól még jobban.
Kezeimmel próbáltam őt elnyomni magamtól, de akár hogy is taszítottam nem sikerült. Erőtlen voltam.
Arcából ítélve élvezte kínzásom. Már nagyon hiányoztak ezek a percek.
A nevetéstől nem bírtam mozogni, csak rúgkapálni mellyel nem értem el szinte semmit.
- Na..J..Elég már!!- A kacagást még mindig nem bírtam abba hagyni. Miért jó neki, azt akarja hogy bepisiljek? Mert ha még ezt sokáig folytatja szerintem az lesz a következő lépésem.
Kérésemnek eleget tett, így egy kaján mosollyal levette kezeit rólam. Fejemet megráztam majd a hajába túrva meghúztam fürtjeit.
- Ahj. De fáj. - Újra csak színlelte fájdalmát. - Van valami kajád itthon?- Kérően pillantott rám, majd a konyha ajtajára.
- Van, de nem kapsz.- Vigyorogva összefontam karjaimat magam előtt, K. pedig nyelvet nyújtott nekem.
Nem tudom hanyadszorra hangoztatom, hogy mennyire jó érzés hogy itt van velem.
Egy fél év nem kis idő főleg nem úgy hogy távol vagy attól kit a legszívesebben mindig magad mellett tudnál.
- Ne már..Nagyon éhes vagyok. - A konyhában lévő hűtőhöz sétált majd kinyitotta.- Eszel velem?- Pillantott ki rám, a szemöldökömet felhúzva megráztam a fejem.
K. ki jött hozzám a nappaliba, majd egy nagy sóhaj kíséretével felkapott a hátára. Na jó, gondoltam hogy csinálni fog valamit de erre nem gondoltam. Még a barátságunk során nem csinált ilyet. Csak nevetni tudtam tettén, nem is akartam tiltakozni. Úgy se tett volna le.
- Eszel velem? Akkor leteszlek.- Gonosz hangján szólalt meg, már a konyhában állva.
- Jó.Jó, csak tegyél már!- Hajával játszogattam. Nem zavart volna ha a hátán hagyott volna. De nem hagyott ott, letett a pultra.
A szekrényből kivett valami szalonnát meg ha jól számoltam öt tojást. Én magam nem eszek sokat, viszont Krisztián az minden evő. Emlékszek hogy nem volt semmi kajája otthon és képes volt elküldeni az 'egy éjszakás' barátnőjét be vásárolni. Az a dili meg a saját pénzén ki is fizette a vásárolt dolgokat.
- Tojást sütök egy kis szalonnával.- Mondta a szekrényben kutatva, gondolom valami serpenyő után.- Tudom hogy így szereted.- Újra megszólalt ezúttal már a kezében lévő tárggyal és egy kéjes mosollyal.
Én még mindig a pulton ültem és figyeltem tevékenységét. Talán ez az egyetlen étel amit megtud csinálni, vagy amit nem égett le teljesen.
- Mercédesz, le veszel két tányért?- Még mindig a tojással bajlódott.
Felálltam, lábujjhegyre ágaskodva levettem a kért tárgyakat és az asztalra helyeztem. Vettem ki a szekrényből két villát is.
Miután elfogyasztottuk a Krisztián által készített enni valót, felmentünk a szobába.
Én leültem az ágyra, K. pedig a kabátját kezdte felölteni magára.
A hangokból ítélve nagyon úgy tűnt hogy esik az eső, így felpattantam az ágyról és az ablakhoz siettem.
Sejtésem bekövetkezett. Elég rossz idő volt oda kint. Az ég be volt borulva semmit sem lehetett látni oda kint az utca lámpák pislákolásán kívül. Az ablakra tettem kezeim tudtam hogy így nem engedhetem haza Krisztián-t.
Gondolkodásomból Krisztián puha kézfeje zökkentett ki.
- Így nem engedlek haza!- Megfordultam hogy szembe lehessek vele.
Nem ellenkezett szerintem tudta hogy velem szemben lehetetlen.
Kezébe nyomtam egy nálam hagyott pólóját és egy rövidnadrágját, hogy fürdés után legyen mit felvegyen.
Miután mindketten külön-külön felfrissítettük magunkat, bebújtam mellé az ágyba.
Már barátságunk során nem az első alkalom hogy így adódik a helyzet. Semmi különös nincs benne, attól hogy fiú nem fogok bele szeretni csak azért mert mellettem alszik.
- Jó éjszakát. - Közelebb bújt és átölelt. Az igazat megmondva már megszoktam közelségét. Ő mindig ilyen kis bújós fajta volt. Még amikor elsőnek közeledett hozzám azt hittem hogy ő is valami barom, de azóta már el se tudnám ezt az egészet máshogy képzelni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése